"Körözés"

Persze nem a szó hagyományos értelmében…

A női körök funkcióján, erején gondolkozom néhány napja. Aki (hozzám hasonlóan) jár ilyenekbe, az gyakran találkozik ezzel az eszmefuttatással, és már-már közhelynek érzi, de tény, hogy lányokkal-asszonyokkal összejárni igenis építő, tanulságos, néha megrendítő élmény.

Nem arra gondolok, amikor egy kávé mellett trécselünk a kolléganőkkel, vagy a barátnőnkkel ruhát vásárolunk. Ezek is lehetnek persze pozitív töltetű programok, de most valami egész másról írok. Olyan alkalomról, amikor nők azért gyűlnek össze, hogy az életükről, tapasztalataikról, küzdelmeikről beszélgessenek, ahol valóban tanulni vágynak egymástól, és ahol nem kínos tanácstalannak, netán gyengének látszani. Ahol versengés helyett megértés, irigység helyett elfogadás van.

Régen ez könnyebb lehetett! A lányok-asszonyok jóval inkább egymásra voltak utalva, és több hajlandóságot mutattak az idősebbek tapasztalataiból való okulásra. Nem baj az, hogy ma másképp szeretnénk tenni szinte mindent, az se baj, hogy meg vagyunk róla győződve, hogy jobban, mint a felmenőink, de eközben a hagyományos értelemben vett női körök észrevétlenül eltűntek, óvó-tanító funkcióikkal együtt. Ezzel egy egész generáció (sőt, szerintem minimum kettő) lába alól csúszott ki a talaj, és ők (vagy inkább mi) nem gazdagodtak azokkal a tapasztalatokkal, ha úgy tetszik, bölcsességekkel, alapigazságokkal, melyek a nők életét korábban irányították. Kérdés persze az is, hogy manapság szükség van-e erre a fajta iránymutatásra, és ha igen, milyen formában, milyen mértékben.

Az viszont kétségtelen, hogy aki átélte már, milyen az, amikor nők egy körben leülnek, hogy a szülésről, a családról, a női szerepekről osszák meg élményeiket, kérdéseiket, és a körben megszabadult saját fájdalmától, kétségeitől, mert a jelenlévők nővérként, anyaként, vagy éppen bábaként simogatták meg, másként tekint onnantól a többi nőre, az édesanyjára, a lányaira, illetve azokra a lányokra-asszonyokra, akik körülveszik.

Készültség...

Ákos születése (2007. július 15.) óta mindössze egy ilyen időszak volt az életemben, mármint amikor "bármelyik percben" beindulhat egy szülés, amihez indulnom kell. (Végül aztán ahhoz sem kellett, de ez egy másik történet.)

Elszoktam már attól, hogy a telefont jóformán lehalkítani se merjem, és hogy minden napra új forgatókönyvet gyártsunk a gyerekek felügyeletére, ha épp akkor indulna el a baba. Vagy talán hozzá se szoktam igazán, ez így pontosabb.
Nem is tudom, mi kell ehhez? Rutin? Vagy a körülmények megváltozása? Ha nagyobbak lesznek a gyerekeim, és nem kell melléjük azonnal valaki, amint kiteszem a lábam, akkor egyszerűbb lesz? Vagy habitusfüggő lenne? Gyanítom, hogy ez így mind együtt.

A minap egy dúlatársammal beszélgettem telefonon, és említett egy szülést a közelmúltból, amikor az éjszaka közepén vágta magát kocsiba, és ment Kaposvárra. Na, ehhez kell az a háttér, amit egy korábbi post-ban vázoltam! Nem elég, hogy mi "őrültek" vagyunk, a férjeink is azok... Szerencsére.
Együtt élnek azzal, hogy egy bepakolt Dúlatáskát kerülgetnek akár hetekig az előszobában, mint akkor, amikor a saját gyermekeink születésére készültünk...

Apa mellé dúla?

Sokan értetlenül állnak a címben szereplő felállás előtt, és erősen tartja magát az a tévhit, hogy az apa jelenléte feleslegessé teszi a dúla munkáját. Ez a legtöbb esetben egyáltalán nem így van.

Bármit sugalljanak is az amerikai filmek, szép számmal vannak persze olyan férfiak, akik nem ájulnak el a tű és a vér látványától, de kevés hozzátartozó képes úrrá lenni saját kétségbeesésén és tehetetlenségén, ha egy számára nagyon fontos személyt szenvedni lát. Érdemes azon is elgondolkozni, mit tud egy férfi a szülésről, mennyire van tisztában a folyamattal, az azt kísérő érzetekkel, a hangokkal, a szagokkal, vagy akár a vajúdó nő testváladékaival. Naturális dolgok ezek, tény, de többet kellene beszélni róluk, hogy senkiből ne váltsanak ki viszolygást, rémületet – és a szülésfelkészítő tanfolyamok nagy része egyáltalán nem tesz említést ezekről, a kórházi személyzet számára pedig olyannyira természetes kísérő jelenségei a szülésnek, hogy gyakran fel sem merül bennük, hogyan hat a férjre mindez a kórházi közeg és a felesége fájdalmai mellé. Egy dúla, aki számára a szüléskísérés nem rutin, aki aznap nem a harmadik vajúdást asszisztálja végig, valamint a párral is bizalmi kapcsolatban van, képes arra, hogy mindkét leendő szülő jelzéseit vegye, és megfelelően reagáljon is rájuk. Mivel jó esetben átélte már maga is a folyamatot, illetve mélyebb, átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a szülés folyamatáról, mint az apa, megnyugtató információkkal szolgálhat akkor is, ha az egészségügyi személyzet erre valamilyen okból éppen nem képes. Feladata továbbá az is, hogy a vajúdó nő mellett a párjára is figyelmet fordítson: elhúzódó vajúdás esetén szendvicset vagy kávét hozhat neki, tehermentesítheti, ha csak azért maradna bent, mert a feleségét nem szeretné magára hagyni, stb.

A legfontosabb és leghasznosabb, amit tehet: segíthet az apának abban, milyen módon támogathatná leghatékonyabban a vajúdót. Lehet ez masszázs vagy simogatás, lehet ez egy olyan pozíció felvétele, amiben az anyát tartani kell, lehet ez közös légzés, lehetnek ezek az anya számára megnyugtató szavak… Hányszor halljuk azt édesapáktól, hogy ki nem hagynák az apás szülést legközelebb sem, mégis arról számolnak be, hogy időnként tétovák voltak, ijedtek, tehetetlenek, és nem tudtak igazán hasznára lenni a párjuknak? Meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik ilyenkor kapnak egy kis bátorítást, még felejthetetlenebb élményként élik meg gyermekük születését.
A dúla nem viselkedik elefántként a porcelánboltban, nem sajátítja ki a szülést, az anyát – tisztában van vele, hogy ez a szülők saját élménye, és arra törekszik, hogy a család születése, bővülése a lehető legzavartalanabb, legörömtelibb legyen. És hogy az apa a szülést nyomasztó felelősségérzet nélkül élje át.

Mire "szerződik" a dúla?

A köztudatban a dúlai hivatás egyértelműen a szüléshez, sőt, elsősorban az otthonszüléshez kötődik.
Tény, hogy a dúla a szülés KÖRÜLI segítő, az is tény, hogy Magyarországon eleinte csak intézményen kívüli szülésekhez vették igénybe dúlák segítségét, mára azonban a helyzet jelentősen megváltozott. Képződnek kimondottan „otthonszülős”, illetve „kórházi” dúlák, és előfordulnak átfedések is a két csoport között.
Otthonszülések egy részénél bevett gyakorlat, hogy az édesanya a bábát választja meg, és vele épít ki bizalmi kapcsolatot, majd a szüléshez az éppen mozgósítható dúla kíséri el őt. Kórházi szülések esetén ez természetesen másképp zajlik. A MODULE dúlái, akik nagyrészt intézményi szüléseket kísérnek, a szülés előtt, és után is kapcsolatban vannak a szülőpárral, támogatva őket a felkészülésben, illetve a gyermekágyas időszakban is. Hogy ez a személyre szabott törődés miben nyilvánul meg, az az adott dúla felkészültségétől, illetve a segítségét igénybe vevők elvárásaitól függ: lehet szó légzéstechnikák, vajúdási pozíciók elsajátításától kezdve korábbi traumák, ezekhez kapcsolódó félelmek feldolgozásán, oldásán át a szoptatási tanácsadásig, az újszülött gondozásában való segítségnyújtásig rengeteg mindenről.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a dúlai hivatás hazai viszonyok közt jóval inkább ez utóbbi tevékenységekről szól, mint szülések kíséréséről, hiszen sok intézményben nehézségekkel szembesül az a várandós, aki dúla támogatásával kíván életet adni gyermekének. Azt látjuk, hogy napjainkban jellemzően inkább a második-harmadik gyermeküket várók azok, akik fel merik vállalni az egészségügyi személyzettel szembeni (esetleges) konfrontációt, tehát ők azok, akik korábbi tapasztalataik fényében tudják már, hogy milyen szülést szeretnének, vagy legalábbis abban biztosak, milyet nem, és ennek érdekében lépéseket is tesznek.
Akárhogy is, a dúla a születendő család támogatására „szerződik”, és lehetősége szerint abban támogatja őket, amiben ők éppen vannak, amiben segítséget kérnek. Gyakori az, hogy a vajúdás támogatása, a szülés kísérése nincs a feladatok közt, sajnálatos módon.

Dúla másként

Azt szoktuk mondani, hogy a dúla főként a jelenlétével segít.
Egy kísérlet szerint a szülés kimenetelét már az is pozitív irányba befolyásolja (kevesebb beavatkozás, könnyebb vajúdás, illetve kitolási szak), ha valaki egy függöny mögött ül, és az anyára hangolódik. Nem simogatja, nem masszírozza, nem biztatgatja, nem szolgálja ki, csak épp ott van.

Ma sokszor nem vagyunk ott. Fizikailag.

Ahogy a vásárlás, az olvasás, az ismerkedés, úgy gyakran a dúlai tevékenység egy része is virtuálisan zajlik. Nyilván nem a szüléskísérés persze, bár arra is volt már példa, hogy csak telefonbeszélgetések és sms-ek kapcsoltak össze a szülőpárral, mégis segített a „jelenlét”. De a felkészülés, az egymásra hangolódás, a tanácsadás egyre többször történik interneten keresztül. Elég csak arra gondolnunk, hány virtuális baba-mama klub, hány internetes tanácsadói portál működik… Ezek persze nem pótolhatják a személyes találkozásokat, hiszen egy bizalmi kapcsolat kialakulásához szinte elengedhetetlen, hogy valamelyest megismerjük egymást, de sokkal hatékonyabbá tehetik a kommunikációt a dúla és a leendő szülők közt, és az is gyakori, hogy csak néhány megnyugtató vagy bátorító szóra van szüksége a várandósnak, illetve az újdonsült anyának-apának.

A dúla...

- a szülő nő társa a várandósság időszakában, és - igénye szerint - vele marad a vajúdás és szülés teljes ideje alatt;

- megérti, hogy a várandósság idején megjelenő érzések - akár korábbi tapasztalatok nyomán, akár aktuális események hatására keletkeznek - hatással lehetnek a születő gyermek egészségére és kettejük kapcsolatára a fogantatástól élete végéig;

- tiszteletben tartja a vajúdó nő és családja intimitás iránti igényét;

- képzettsége és tapasztalata alapján felismeri a vajúdás folyamatát a test fiziológiai változásain, az arckifejezésen és a beszéden keresztül;

- ismeri a beszéd jelentőségét a szülés körüli megváltozott tudatállapotban, és képes arra, hogy a szülő nőre hangolódva támaszt és biztonságot nyújtson számára, kerüli az öncélú megszólalást;

- amikor a szülés folyamatának eseményeire reagál, bízik saját megérzéseiben, felkészíti önmagát arra, hogy képes legyen támaszt nyújtani, és elfogadni a történéseket, bármilyenek legyenek is azok;

- a dúlának nem feladata és nem is felelőssége a várandósság, szülés és gyermekágy orvosi szempontból történő figyelemmel kísérése, nem végez vizsgálatokat, nem lát el klinikai feladatokat, nem hoz az anya helyett döntéseket, de segít a döntéshez szükséges információk megszerzésében;

- tudja, hogy a szülés az élet kulcsfontosságú, örömteli eseménye, amely hatással van a nő és gyermeke egész életére;

- felismeri, hogy a tudat, test és lélek egyesülése sokkal pozitívabb szülési tapasztalatot eredményezhet;

- szívét megnyitja az együttérzés felé, és törekszik arra, hogy a különböző kultúrákhoz, közösségekhez tartozó, sajátjától távolabb álló értékrendet követő nők közül egyre többet és többfélét tudjon elfogadni és támogatni;

- felismeri, hogy annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsen saját családjával kapcsolatos felelősségvállalása és azok között, akiket szolgál, kliensei számának határt kell szabnia;

- tudja, hogy szerepe a szülői környezet szociális rendszerének támogatása;

- tudja, hogy az anyatej nyújtja az újszülött számára az optimális táplálékot, és ezért mindenkor a szoptatást támogatja.

(Átvéve a www.module.hu-ról)