Visszatérek

Bő egy év hallgatás után végre eljutottam oda, hogy folytassam ezt a blogot. Az okokról, a közben történtekről is beszámolok majd, de most egy kezdeményezésre hívom fel a figyelmet, mert biztos vagyok benne, hogy az ügy megér egy-két kattintást:

A szülésben-születésben így vagy úgy, de mindenki érdekelt...
Ha Neked se mindegy, hogy hol, hogyan szülsz, szül a lányod/menyed, születik a gyermeked/unokád, ha egyszerre szeretnél biztonságot és szép szülésélményt, kérlek, látogass el az alábbi honlapra, és írd alá a petíciót:

http://www.gopetition.com/online/36784.html


Célunk, hogy ne csak néhány kórházban, és ne csak a valamilyen szempontból kiváltságos/szerencsés anyáknak adasson meg, hogy gyermeküket az eseményhez méltó körülmények között hozzák világra, majd a babájukkal megbonthatatlan egységet alkotva töltsék a szülés utáni órákat, napokat.
Legyen ez elérhető, sőt, magától értetődő, mindenkinek, mindenhol.

Ajánló

Csak itt, csak most, csak Nektek összeszedve egy helyen a latte.hu-n eddig megjelent írásaim (faramuci helyzet, hogy nem az én nevem alatt futnak, de higgyetek nekem)!
Innen az apás szülésről szóló cikkhez juttok, de az interjú végén ott az összes link. Olvassatok, véleményezzetek, esetleg kérdezzetek! Örülnék.

Apák a szülőágynál

Önrendelkezés

Nagyon könnyű azt mondani, hogy önrendelkezési joga mindenkinek van, és tessék élni vele. Sajnos nem ebben nőttünk fel, nem ezt láttuk, így aztán bele kell tanulnunk. Nem az a gond, hogy a szüleink engedelmességre neveltek minket, hanem az, hogy már őket is arra szoktatták, hogy nem kérdezünk, nem akadékoskodunk, és a felettünk állók igazát nem vonjuk kétségbe.

Nehéz továbbá olyan jogokat érvényesíteni, melyek létéről nem tudunk, sőt, továbbmegyek: hogyan képviselhetnénk olyasvalaki (mondjuk saját magunk) érdekeit, akinek az értékeiről, igényeiről, elvárásairól fogalmunk sincs?

Nem szeretnék én senkit arra buzdítani, hogy ne higgyen az orvosoknak, vagy tagadja meg az együttműködést, ha szülés közbeni beavatkozásra kerülne sor. Szó sincs ilyesmiről! Mindössze annyit szeretnék sugallni, hogy gondolkozzatok Magatokról, ismerjétek meg a határaitokat, próbáljátok megfigyelni, körülírni, milyen reakciókat adtok stresszhelyzetben, és hogy szülés előtt informálódjatok, kérdezzetek! Ne higgyétek el, hogy az van előnyben, aki boldog tudatlanságban megy a szülőszobára, mert ez nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy az az anya van előnyben, aki nem fél! De óriási különbség, hogy azért nem fél valaki, mert fogalma sincs arról, mi vár rá, vagy azért, mert tudja, és felkészülten várja az eseményeket. Merjetek kérdezni – ez nem akadékoskodás! Talán ma is vannak még orvosok, akik ezt tiszteletlenségnek, vagy bizalmatlanságnak érzik, de aki nem csinál presztízskérdést ebből, hanem komolyan veszi, hogy a páciensnek jogában áll informált döntést hozni, az értékelni fogja a körültekintést.

Nem várhatjuk el, hogy komolyan vegyék az aggályainkat, kéréseinket, míg mi magunk sem tesszük.

Apa mellé dúla?

Sokan értetlenül állnak a címben szereplő felállás előtt, és erősen tartja magát az a tévhit, hogy az apa jelenléte feleslegessé teszi a dúla munkáját. Ez a legtöbb esetben egyáltalán nem így van.

Bármit sugalljanak is az amerikai filmek, szép számmal vannak persze olyan férfiak, akik nem ájulnak el a tű és a vér látványától, de kevés hozzátartozó képes úrrá lenni saját kétségbeesésén és tehetetlenségén, ha egy számára nagyon fontos személyt szenvedni lát. Érdemes azon is elgondolkozni, mit tud egy férfi a szülésről, mennyire van tisztában a folyamattal, az azt kísérő érzetekkel, a hangokkal, a szagokkal, vagy akár a vajúdó nő testváladékaival. Naturális dolgok ezek, tény, de többet kellene beszélni róluk, hogy senkiből ne váltsanak ki viszolygást, rémületet – és a szülésfelkészítő tanfolyamok nagy része egyáltalán nem tesz említést ezekről, a kórházi személyzet számára pedig olyannyira természetes kísérő jelenségei a szülésnek, hogy gyakran fel sem merül bennük, hogyan hat a férjre mindez a kórházi közeg és a felesége fájdalmai mellé. Egy dúla, aki számára a szüléskísérés nem rutin, aki aznap nem a harmadik vajúdást asszisztálja végig, valamint a párral is bizalmi kapcsolatban van, képes arra, hogy mindkét leendő szülő jelzéseit vegye, és megfelelően reagáljon is rájuk. Mivel jó esetben átélte már maga is a folyamatot, illetve mélyebb, átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a szülés folyamatáról, mint az apa, megnyugtató információkkal szolgálhat akkor is, ha az egészségügyi személyzet erre valamilyen okból éppen nem képes. Feladata továbbá az is, hogy a vajúdó nő mellett a párjára is figyelmet fordítson: elhúzódó vajúdás esetén szendvicset vagy kávét hozhat neki, tehermentesítheti, ha csak azért maradna bent, mert a feleségét nem szeretné magára hagyni, stb.

A legfontosabb és leghasznosabb, amit tehet: segíthet az apának abban, milyen módon támogathatná leghatékonyabban a vajúdót. Lehet ez masszázs vagy simogatás, lehet ez egy olyan pozíció felvétele, amiben az anyát tartani kell, lehet ez közös légzés, lehetnek ezek az anya számára megnyugtató szavak… Hányszor halljuk azt édesapáktól, hogy ki nem hagynák az apás szülést legközelebb sem, mégis arról számolnak be, hogy időnként tétovák voltak, ijedtek, tehetetlenek, és nem tudtak igazán hasznára lenni a párjuknak? Meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik ilyenkor kapnak egy kis bátorítást, még felejthetetlenebb élményként élik meg gyermekük születését.
A dúla nem viselkedik elefántként a porcelánboltban, nem sajátítja ki a szülést, az anyát – tisztában van vele, hogy ez a szülők saját élménye, és arra törekszik, hogy a család születése, bővülése a lehető legzavartalanabb, legörömtelibb legyen. És hogy az apa a szülést nyomasztó felelősségérzet nélkül élje át.

Néhány nő hóbortja...?!

Mindenkit informálni kell a szülészeti ellátás lehetőségeiről, és minden nő számára lehetővé kell tenni, hogy az általa megválasztott szülészeti ellátásban részesüljön.

Elő kell segíteni a szülésznők továbbképzését. A normális lefolyású szülések vezetése az ő feladatuk.

A szülés utáni közvetlen mellretételt és szoptatást előnyben kell részesíteni, beleértve azt is, hogy ez a szülés után a szülőszobában történjék.

Nem indokolt, hogy előzetes császármetszést feltétlenül következő császármetszésnek kell követnie. Előzetes császármetszés után, ha sürgős műtéti beavatkozásra lehetőség van, a spontán szülést kell előnyben részesíteni.

Nem indokolt a szülés előtt a fanszőrzetet leborotválni és beöntést adni. Szülés alatt a szülőnőt nem szükséges kőmetsző helyzetbe hozni. Előnyben kell részesíteni a vajúdás alatti sétálást, és lehetővé tenni minden szülőnő számára, hogy a szülés alatti helyzetet ő maga választhassa meg.

Ízelítő abból, amit ma Magyarországon a tudatos szülésre készülő várandósok szeretnének elérni. És gyakran kapnak olyan választ, melynek az üzenete megegyezik a bejegyzés címével. Holott ezek a WHO ajánlásai, 1985-ből. Mi az, ami ebből hazánk bármelyik kórházában minden további nélkül, magától értetődően teljesül…? Ami nem, az vajon miért nem?
Higgyétek el, nemcsak az egészségügyi személyzeten múlik…

(A WHO ajánlás teljes szövege például itt olvasható.)