More than words...

Olyan csodás, hogy az anyák milyen szelektív hallással bírnak a kitolási szakban! Abban az állapotban valahogy legtöbbjükhöz (mondhatom azt is, legtöbbünkhöz) nem jutnak el az orvos, a szülésznő utasításai még akkor sem, ha kiabálva adják azokat. De egy dúla, vagy egy társ megnyugtató, biztató szavai áthaladnak ezen a sajátos burkon, és erőt adnak azon a ponton is, amikor már úgy tűnik, nincs tovább…

Készültség...

Ákos születése (2007. július 15.) óta mindössze egy ilyen időszak volt az életemben, mármint amikor "bármelyik percben" beindulhat egy szülés, amihez indulnom kell. (Végül aztán ahhoz sem kellett, de ez egy másik történet.)

Elszoktam már attól, hogy a telefont jóformán lehalkítani se merjem, és hogy minden napra új forgatókönyvet gyártsunk a gyerekek felügyeletére, ha épp akkor indulna el a baba. Vagy talán hozzá se szoktam igazán, ez így pontosabb.
Nem is tudom, mi kell ehhez? Rutin? Vagy a körülmények megváltozása? Ha nagyobbak lesznek a gyerekeim, és nem kell melléjük azonnal valaki, amint kiteszem a lábam, akkor egyszerűbb lesz? Vagy habitusfüggő lenne? Gyanítom, hogy ez így mind együtt.

A minap egy dúlatársammal beszélgettem telefonon, és említett egy szülést a közelmúltból, amikor az éjszaka közepén vágta magát kocsiba, és ment Kaposvárra. Na, ehhez kell az a háttér, amit egy korábbi post-ban vázoltam! Nem elég, hogy mi "őrültek" vagyunk, a férjeink is azok... Szerencsére.
Együtt élnek azzal, hogy egy bepakolt Dúlatáskát kerülgetnek akár hetekig az előszobában, mint akkor, amikor a saját gyermekeink születésére készültünk...

Megfigyelés alatt

Három olyan esetről is hallottam az elmúlt egy év során, ahol az anya szülés után jelentős vérveszteséget szenvedett – mindhármuknál műtétre, valamint transzfúzióra volt szükség, és a felépülésük így természetesen nagyon elhúzódott.
A három történet számos ponton eltér, mert volt köztük császármetszés, a méhet érintő rendellenesség, atóniás vérzés, véralvadási probléma, de ami közös bennük: noha el nem kerülhették volna az erős vérzést, a következmények valószínűleg nem lettek volna ennyire súlyosak, ha a szülés/császármetszés utáni 2 órás megfigyelési idő alatt az állapotukat valóban rendszeresen, gondosan ellenőrzik.
Elképzelhetőnek tartom, hogy ezt sok helyütt tapintatból nem teszik ma már, hiszen ez a szülőszobán töltendő 2 óra mára a meghitt családi együttlét első színtere lett az intézmények egy részében. A személyzet leterheltsége szintén szerepet játszhat abban, hogy a vizsgálatokat esetenként nem végzik el, és tény az is, hogy a nők jelentős része nem is sérül emiatt.
Fontos azonban, hogy amennyiben dúlaként a családdal maradunk erre az időszakra is, igyekezzünk annyira „kívül maradni” az eseményeken, hogy észleljük, ha az anya állapota romlani kezd. Árulkodó jel lehet a sápadtság, a fokozódó gyengeség, a szédülés, az emelkedő pulzus, illetve a csökkenő vérnyomás. Ha az anya ilyesmire panaszkodik, vagy ezen tüneteket észleljük rajta, célszerű jelezni ezt a szülésznőnek, illetve az orvosnak.

Apa mellé dúla?

Sokan értetlenül állnak a címben szereplő felállás előtt, és erősen tartja magát az a tévhit, hogy az apa jelenléte feleslegessé teszi a dúla munkáját. Ez a legtöbb esetben egyáltalán nem így van.

Bármit sugalljanak is az amerikai filmek, szép számmal vannak persze olyan férfiak, akik nem ájulnak el a tű és a vér látványától, de kevés hozzátartozó képes úrrá lenni saját kétségbeesésén és tehetetlenségén, ha egy számára nagyon fontos személyt szenvedni lát. Érdemes azon is elgondolkozni, mit tud egy férfi a szülésről, mennyire van tisztában a folyamattal, az azt kísérő érzetekkel, a hangokkal, a szagokkal, vagy akár a vajúdó nő testváladékaival. Naturális dolgok ezek, tény, de többet kellene beszélni róluk, hogy senkiből ne váltsanak ki viszolygást, rémületet – és a szülésfelkészítő tanfolyamok nagy része egyáltalán nem tesz említést ezekről, a kórházi személyzet számára pedig olyannyira természetes kísérő jelenségei a szülésnek, hogy gyakran fel sem merül bennük, hogyan hat a férjre mindez a kórházi közeg és a felesége fájdalmai mellé. Egy dúla, aki számára a szüléskísérés nem rutin, aki aznap nem a harmadik vajúdást asszisztálja végig, valamint a párral is bizalmi kapcsolatban van, képes arra, hogy mindkét leendő szülő jelzéseit vegye, és megfelelően reagáljon is rájuk. Mivel jó esetben átélte már maga is a folyamatot, illetve mélyebb, átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a szülés folyamatáról, mint az apa, megnyugtató információkkal szolgálhat akkor is, ha az egészségügyi személyzet erre valamilyen okból éppen nem képes. Feladata továbbá az is, hogy a vajúdó nő mellett a párjára is figyelmet fordítson: elhúzódó vajúdás esetén szendvicset vagy kávét hozhat neki, tehermentesítheti, ha csak azért maradna bent, mert a feleségét nem szeretné magára hagyni, stb.

A legfontosabb és leghasznosabb, amit tehet: segíthet az apának abban, milyen módon támogathatná leghatékonyabban a vajúdót. Lehet ez masszázs vagy simogatás, lehet ez egy olyan pozíció felvétele, amiben az anyát tartani kell, lehet ez közös légzés, lehetnek ezek az anya számára megnyugtató szavak… Hányszor halljuk azt édesapáktól, hogy ki nem hagynák az apás szülést legközelebb sem, mégis arról számolnak be, hogy időnként tétovák voltak, ijedtek, tehetetlenek, és nem tudtak igazán hasznára lenni a párjuknak? Meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik ilyenkor kapnak egy kis bátorítást, még felejthetetlenebb élményként élik meg gyermekük születését.
A dúla nem viselkedik elefántként a porcelánboltban, nem sajátítja ki a szülést, az anyát – tisztában van vele, hogy ez a szülők saját élménye, és arra törekszik, hogy a család születése, bővülése a lehető legzavartalanabb, legörömtelibb legyen. És hogy az apa a szülést nyomasztó felelősségérzet nélkül élje át.

Néhány nő hóbortja...?!

Mindenkit informálni kell a szülészeti ellátás lehetőségeiről, és minden nő számára lehetővé kell tenni, hogy az általa megválasztott szülészeti ellátásban részesüljön.

Elő kell segíteni a szülésznők továbbképzését. A normális lefolyású szülések vezetése az ő feladatuk.

A szülés utáni közvetlen mellretételt és szoptatást előnyben kell részesíteni, beleértve azt is, hogy ez a szülés után a szülőszobában történjék.

Nem indokolt, hogy előzetes császármetszést feltétlenül következő császármetszésnek kell követnie. Előzetes császármetszés után, ha sürgős műtéti beavatkozásra lehetőség van, a spontán szülést kell előnyben részesíteni.

Nem indokolt a szülés előtt a fanszőrzetet leborotválni és beöntést adni. Szülés alatt a szülőnőt nem szükséges kőmetsző helyzetbe hozni. Előnyben kell részesíteni a vajúdás alatti sétálást, és lehetővé tenni minden szülőnő számára, hogy a szülés alatti helyzetet ő maga választhassa meg.

Ízelítő abból, amit ma Magyarországon a tudatos szülésre készülő várandósok szeretnének elérni. És gyakran kapnak olyan választ, melynek az üzenete megegyezik a bejegyzés címével. Holott ezek a WHO ajánlásai, 1985-ből. Mi az, ami ebből hazánk bármelyik kórházában minden további nélkül, magától értetődően teljesül…? Ami nem, az vajon miért nem?
Higgyétek el, nemcsak az egészségügyi személyzeten múlik…

(A WHO ajánlás teljes szövege például itt olvasható.)