Visszatérek

Bő egy év hallgatás után végre eljutottam oda, hogy folytassam ezt a blogot. Az okokról, a közben történtekről is beszámolok majd, de most egy kezdeményezésre hívom fel a figyelmet, mert biztos vagyok benne, hogy az ügy megér egy-két kattintást:

A szülésben-születésben így vagy úgy, de mindenki érdekelt...
Ha Neked se mindegy, hogy hol, hogyan szülsz, szül a lányod/menyed, születik a gyermeked/unokád, ha egyszerre szeretnél biztonságot és szép szülésélményt, kérlek, látogass el az alábbi honlapra, és írd alá a petíciót:

http://www.gopetition.com/online/36784.html


Célunk, hogy ne csak néhány kórházban, és ne csak a valamilyen szempontból kiváltságos/szerencsés anyáknak adasson meg, hogy gyermeküket az eseményhez méltó körülmények között hozzák világra, majd a babájukkal megbonthatatlan egységet alkotva töltsék a szülés utáni órákat, napokat.
Legyen ez elérhető, sőt, magától értetődő, mindenkinek, mindenhol.

Ajánló

Csak itt, csak most, csak Nektek összeszedve egy helyen a latte.hu-n eddig megjelent írásaim (faramuci helyzet, hogy nem az én nevem alatt futnak, de higgyetek nekem)!
Innen az apás szülésről szóló cikkhez juttok, de az interjú végén ott az összes link. Olvassatok, véleményezzetek, esetleg kérdezzetek! Örülnék.

Apák a szülőágynál

Anyák napján...

... ezzel a fotóval köszöntök minden Édesanyát, Nagymamát, Dédnagymamát...!



Aki felismeri a képet, azt különösen... :)

"Körözés"

Persze nem a szó hagyományos értelmében…

A női körök funkcióján, erején gondolkozom néhány napja. Aki (hozzám hasonlóan) jár ilyenekbe, az gyakran találkozik ezzel az eszmefuttatással, és már-már közhelynek érzi, de tény, hogy lányokkal-asszonyokkal összejárni igenis építő, tanulságos, néha megrendítő élmény.

Nem arra gondolok, amikor egy kávé mellett trécselünk a kolléganőkkel, vagy a barátnőnkkel ruhát vásárolunk. Ezek is lehetnek persze pozitív töltetű programok, de most valami egész másról írok. Olyan alkalomról, amikor nők azért gyűlnek össze, hogy az életükről, tapasztalataikról, küzdelmeikről beszélgessenek, ahol valóban tanulni vágynak egymástól, és ahol nem kínos tanácstalannak, netán gyengének látszani. Ahol versengés helyett megértés, irigység helyett elfogadás van.

Régen ez könnyebb lehetett! A lányok-asszonyok jóval inkább egymásra voltak utalva, és több hajlandóságot mutattak az idősebbek tapasztalataiból való okulásra. Nem baj az, hogy ma másképp szeretnénk tenni szinte mindent, az se baj, hogy meg vagyunk róla győződve, hogy jobban, mint a felmenőink, de eközben a hagyományos értelemben vett női körök észrevétlenül eltűntek, óvó-tanító funkcióikkal együtt. Ezzel egy egész generáció (sőt, szerintem minimum kettő) lába alól csúszott ki a talaj, és ők (vagy inkább mi) nem gazdagodtak azokkal a tapasztalatokkal, ha úgy tetszik, bölcsességekkel, alapigazságokkal, melyek a nők életét korábban irányították. Kérdés persze az is, hogy manapság szükség van-e erre a fajta iránymutatásra, és ha igen, milyen formában, milyen mértékben.

Az viszont kétségtelen, hogy aki átélte már, milyen az, amikor nők egy körben leülnek, hogy a szülésről, a családról, a női szerepekről osszák meg élményeiket, kérdéseiket, és a körben megszabadult saját fájdalmától, kétségeitől, mert a jelenlévők nővérként, anyaként, vagy éppen bábaként simogatták meg, másként tekint onnantól a többi nőre, az édesanyjára, a lányaira, illetve azokra a lányokra-asszonyokra, akik körülveszik.

More than words...

Olyan csodás, hogy az anyák milyen szelektív hallással bírnak a kitolási szakban! Abban az állapotban valahogy legtöbbjükhöz (mondhatom azt is, legtöbbünkhöz) nem jutnak el az orvos, a szülésznő utasításai még akkor sem, ha kiabálva adják azokat. De egy dúla, vagy egy társ megnyugtató, biztató szavai áthaladnak ezen a sajátos burkon, és erőt adnak azon a ponton is, amikor már úgy tűnik, nincs tovább…

Önrendelkezés

Nagyon könnyű azt mondani, hogy önrendelkezési joga mindenkinek van, és tessék élni vele. Sajnos nem ebben nőttünk fel, nem ezt láttuk, így aztán bele kell tanulnunk. Nem az a gond, hogy a szüleink engedelmességre neveltek minket, hanem az, hogy már őket is arra szoktatták, hogy nem kérdezünk, nem akadékoskodunk, és a felettünk állók igazát nem vonjuk kétségbe.

Nehéz továbbá olyan jogokat érvényesíteni, melyek létéről nem tudunk, sőt, továbbmegyek: hogyan képviselhetnénk olyasvalaki (mondjuk saját magunk) érdekeit, akinek az értékeiről, igényeiről, elvárásairól fogalmunk sincs?

Nem szeretnék én senkit arra buzdítani, hogy ne higgyen az orvosoknak, vagy tagadja meg az együttműködést, ha szülés közbeni beavatkozásra kerülne sor. Szó sincs ilyesmiről! Mindössze annyit szeretnék sugallni, hogy gondolkozzatok Magatokról, ismerjétek meg a határaitokat, próbáljátok megfigyelni, körülírni, milyen reakciókat adtok stresszhelyzetben, és hogy szülés előtt informálódjatok, kérdezzetek! Ne higgyétek el, hogy az van előnyben, aki boldog tudatlanságban megy a szülőszobára, mert ez nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy az az anya van előnyben, aki nem fél! De óriási különbség, hogy azért nem fél valaki, mert fogalma sincs arról, mi vár rá, vagy azért, mert tudja, és felkészülten várja az eseményeket. Merjetek kérdezni – ez nem akadékoskodás! Talán ma is vannak még orvosok, akik ezt tiszteletlenségnek, vagy bizalmatlanságnak érzik, de aki nem csinál presztízskérdést ebből, hanem komolyan veszi, hogy a páciensnek jogában áll informált döntést hozni, az értékelni fogja a körültekintést.

Nem várhatjuk el, hogy komolyan vegyék az aggályainkat, kéréseinket, míg mi magunk sem tesszük.

Készültség...

Ákos születése (2007. július 15.) óta mindössze egy ilyen időszak volt az életemben, mármint amikor "bármelyik percben" beindulhat egy szülés, amihez indulnom kell. (Végül aztán ahhoz sem kellett, de ez egy másik történet.)

Elszoktam már attól, hogy a telefont jóformán lehalkítani se merjem, és hogy minden napra új forgatókönyvet gyártsunk a gyerekek felügyeletére, ha épp akkor indulna el a baba. Vagy talán hozzá se szoktam igazán, ez így pontosabb.
Nem is tudom, mi kell ehhez? Rutin? Vagy a körülmények megváltozása? Ha nagyobbak lesznek a gyerekeim, és nem kell melléjük azonnal valaki, amint kiteszem a lábam, akkor egyszerűbb lesz? Vagy habitusfüggő lenne? Gyanítom, hogy ez így mind együtt.

A minap egy dúlatársammal beszélgettem telefonon, és említett egy szülést a közelmúltból, amikor az éjszaka közepén vágta magát kocsiba, és ment Kaposvárra. Na, ehhez kell az a háttér, amit egy korábbi post-ban vázoltam! Nem elég, hogy mi "őrültek" vagyunk, a férjeink is azok... Szerencsére.
Együtt élnek azzal, hogy egy bepakolt Dúlatáskát kerülgetnek akár hetekig az előszobában, mint akkor, amikor a saját gyermekeink születésére készültünk...

Megfigyelés alatt

Három olyan esetről is hallottam az elmúlt egy év során, ahol az anya szülés után jelentős vérveszteséget szenvedett – mindhármuknál műtétre, valamint transzfúzióra volt szükség, és a felépülésük így természetesen nagyon elhúzódott.
A három történet számos ponton eltér, mert volt köztük császármetszés, a méhet érintő rendellenesség, atóniás vérzés, véralvadási probléma, de ami közös bennük: noha el nem kerülhették volna az erős vérzést, a következmények valószínűleg nem lettek volna ennyire súlyosak, ha a szülés/császármetszés utáni 2 órás megfigyelési idő alatt az állapotukat valóban rendszeresen, gondosan ellenőrzik.
Elképzelhetőnek tartom, hogy ezt sok helyütt tapintatból nem teszik ma már, hiszen ez a szülőszobán töltendő 2 óra mára a meghitt családi együttlét első színtere lett az intézmények egy részében. A személyzet leterheltsége szintén szerepet játszhat abban, hogy a vizsgálatokat esetenként nem végzik el, és tény az is, hogy a nők jelentős része nem is sérül emiatt.
Fontos azonban, hogy amennyiben dúlaként a családdal maradunk erre az időszakra is, igyekezzünk annyira „kívül maradni” az eseményeken, hogy észleljük, ha az anya állapota romlani kezd. Árulkodó jel lehet a sápadtság, a fokozódó gyengeség, a szédülés, az emelkedő pulzus, illetve a csökkenő vérnyomás. Ha az anya ilyesmire panaszkodik, vagy ezen tüneteket észleljük rajta, célszerű jelezni ezt a szülésznőnek, illetve az orvosnak.

Apa mellé dúla?

Sokan értetlenül állnak a címben szereplő felállás előtt, és erősen tartja magát az a tévhit, hogy az apa jelenléte feleslegessé teszi a dúla munkáját. Ez a legtöbb esetben egyáltalán nem így van.

Bármit sugalljanak is az amerikai filmek, szép számmal vannak persze olyan férfiak, akik nem ájulnak el a tű és a vér látványától, de kevés hozzátartozó képes úrrá lenni saját kétségbeesésén és tehetetlenségén, ha egy számára nagyon fontos személyt szenvedni lát. Érdemes azon is elgondolkozni, mit tud egy férfi a szülésről, mennyire van tisztában a folyamattal, az azt kísérő érzetekkel, a hangokkal, a szagokkal, vagy akár a vajúdó nő testváladékaival. Naturális dolgok ezek, tény, de többet kellene beszélni róluk, hogy senkiből ne váltsanak ki viszolygást, rémületet – és a szülésfelkészítő tanfolyamok nagy része egyáltalán nem tesz említést ezekről, a kórházi személyzet számára pedig olyannyira természetes kísérő jelenségei a szülésnek, hogy gyakran fel sem merül bennük, hogyan hat a férjre mindez a kórházi közeg és a felesége fájdalmai mellé. Egy dúla, aki számára a szüléskísérés nem rutin, aki aznap nem a harmadik vajúdást asszisztálja végig, valamint a párral is bizalmi kapcsolatban van, képes arra, hogy mindkét leendő szülő jelzéseit vegye, és megfelelően reagáljon is rájuk. Mivel jó esetben átélte már maga is a folyamatot, illetve mélyebb, átfogóbb ismeretekkel rendelkezik a szülés folyamatáról, mint az apa, megnyugtató információkkal szolgálhat akkor is, ha az egészségügyi személyzet erre valamilyen okból éppen nem képes. Feladata továbbá az is, hogy a vajúdó nő mellett a párjára is figyelmet fordítson: elhúzódó vajúdás esetén szendvicset vagy kávét hozhat neki, tehermentesítheti, ha csak azért maradna bent, mert a feleségét nem szeretné magára hagyni, stb.

A legfontosabb és leghasznosabb, amit tehet: segíthet az apának abban, milyen módon támogathatná leghatékonyabban a vajúdót. Lehet ez masszázs vagy simogatás, lehet ez egy olyan pozíció felvétele, amiben az anyát tartani kell, lehet ez közös légzés, lehetnek ezek az anya számára megnyugtató szavak… Hányszor halljuk azt édesapáktól, hogy ki nem hagynák az apás szülést legközelebb sem, mégis arról számolnak be, hogy időnként tétovák voltak, ijedtek, tehetetlenek, és nem tudtak igazán hasznára lenni a párjuknak? Meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik ilyenkor kapnak egy kis bátorítást, még felejthetetlenebb élményként élik meg gyermekük születését.
A dúla nem viselkedik elefántként a porcelánboltban, nem sajátítja ki a szülést, az anyát – tisztában van vele, hogy ez a szülők saját élménye, és arra törekszik, hogy a család születése, bővülése a lehető legzavartalanabb, legörömtelibb legyen. És hogy az apa a szülést nyomasztó felelősségérzet nélkül élje át.

Néhány nő hóbortja...?!

Mindenkit informálni kell a szülészeti ellátás lehetőségeiről, és minden nő számára lehetővé kell tenni, hogy az általa megválasztott szülészeti ellátásban részesüljön.

Elő kell segíteni a szülésznők továbbképzését. A normális lefolyású szülések vezetése az ő feladatuk.

A szülés utáni közvetlen mellretételt és szoptatást előnyben kell részesíteni, beleértve azt is, hogy ez a szülés után a szülőszobában történjék.

Nem indokolt, hogy előzetes császármetszést feltétlenül következő császármetszésnek kell követnie. Előzetes császármetszés után, ha sürgős műtéti beavatkozásra lehetőség van, a spontán szülést kell előnyben részesíteni.

Nem indokolt a szülés előtt a fanszőrzetet leborotválni és beöntést adni. Szülés alatt a szülőnőt nem szükséges kőmetsző helyzetbe hozni. Előnyben kell részesíteni a vajúdás alatti sétálást, és lehetővé tenni minden szülőnő számára, hogy a szülés alatti helyzetet ő maga választhassa meg.

Ízelítő abból, amit ma Magyarországon a tudatos szülésre készülő várandósok szeretnének elérni. És gyakran kapnak olyan választ, melynek az üzenete megegyezik a bejegyzés címével. Holott ezek a WHO ajánlásai, 1985-ből. Mi az, ami ebből hazánk bármelyik kórházában minden további nélkül, magától értetődően teljesül…? Ami nem, az vajon miért nem?
Higgyétek el, nemcsak az egészségügyi személyzeten múlik…

(A WHO ajánlás teljes szövege például itt olvasható.)

Dúlaférjek, dúlagyerekek

Dúlának lenni, de tulajdonképpen bármiféle segítő foglalkozást űzni hivatás, mely gyakran tervezhetetlen életet jelent. Elég egy telefonhívás, melyben egy elkeseredett édesanya kér tanácsot, hogyan nyugtassa meg síró kisbabáját, vagy megindul egy szülés, amit hetekkel későbbre vártunk, és már le is késtük a barátnőnkkel megbeszélt találkozót, vagy ugrott a családi kirándulás. Férjként, gyerekként őrült nehéz lehet ezzel együtt élni, és anyaként is igencsak frusztráló érzés.

Mit tehetünk?

Igyekezzünk határokat szabni. Hacsak nincs a terminusa közelében járó édesanya, aki bármikor szülhet, egy-egy családi program erejéig iktassuk ki életünkből a telefont és a számítógépet.

Ha úgy érezzük, számunkra vállalhatatlan, hogy a karácsonyi ünneplés, vagy a rég várt nyaralás fél napot csússzon, netán meghiúsuljon, erre az időszakra eleve ne vállaljunk szüléskísérést. Ajánljunk magunk helyett olyan dúlát, aki számára ez nem jelent problémát.

Jó megoldás lehet, ha összedolgozunk egy dúlatársunkkal, így a minket felkérő szülőpár akkor sem marad támogatás nélkül, ha betegség, vagy egyéb körülmény miatt nem lehetünk jelen a szülésnél. A tartalék dúla létének puszta ténye is sok stressztől óvhat meg minden érintettet.

Végül: elengedhetetlen, hogy egy segítő önmagával is „jól legyen”. Ehhez pedig bizony fontos a harmonikus családi élet. Szánjunk időt, figyelmet, energiát ennek fenntartására, és becsüljük azokat, akik biztos hátteret teremtenek munkánkhoz!

Mire "szerződik" a dúla?

A köztudatban a dúlai hivatás egyértelműen a szüléshez, sőt, elsősorban az otthonszüléshez kötődik.
Tény, hogy a dúla a szülés KÖRÜLI segítő, az is tény, hogy Magyarországon eleinte csak intézményen kívüli szülésekhez vették igénybe dúlák segítségét, mára azonban a helyzet jelentősen megváltozott. Képződnek kimondottan „otthonszülős”, illetve „kórházi” dúlák, és előfordulnak átfedések is a két csoport között.
Otthonszülések egy részénél bevett gyakorlat, hogy az édesanya a bábát választja meg, és vele épít ki bizalmi kapcsolatot, majd a szüléshez az éppen mozgósítható dúla kíséri el őt. Kórházi szülések esetén ez természetesen másképp zajlik. A MODULE dúlái, akik nagyrészt intézményi szüléseket kísérnek, a szülés előtt, és után is kapcsolatban vannak a szülőpárral, támogatva őket a felkészülésben, illetve a gyermekágyas időszakban is. Hogy ez a személyre szabott törődés miben nyilvánul meg, az az adott dúla felkészültségétől, illetve a segítségét igénybe vevők elvárásaitól függ: lehet szó légzéstechnikák, vajúdási pozíciók elsajátításától kezdve korábbi traumák, ezekhez kapcsolódó félelmek feldolgozásán, oldásán át a szoptatási tanácsadásig, az újszülött gondozásában való segítségnyújtásig rengeteg mindenről.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a dúlai hivatás hazai viszonyok közt jóval inkább ez utóbbi tevékenységekről szól, mint szülések kíséréséről, hiszen sok intézményben nehézségekkel szembesül az a várandós, aki dúla támogatásával kíván életet adni gyermekének. Azt látjuk, hogy napjainkban jellemzően inkább a második-harmadik gyermeküket várók azok, akik fel merik vállalni az egészségügyi személyzettel szembeni (esetleges) konfrontációt, tehát ők azok, akik korábbi tapasztalataik fényében tudják már, hogy milyen szülést szeretnének, vagy legalábbis abban biztosak, milyet nem, és ennek érdekében lépéseket is tesznek.
Akárhogy is, a dúla a születendő család támogatására „szerződik”, és lehetősége szerint abban támogatja őket, amiben ők éppen vannak, amiben segítséget kérnek. Gyakori az, hogy a vajúdás támogatása, a szülés kísérése nincs a feladatok közt, sajnálatos módon.

Dúla másként

Azt szoktuk mondani, hogy a dúla főként a jelenlétével segít.
Egy kísérlet szerint a szülés kimenetelét már az is pozitív irányba befolyásolja (kevesebb beavatkozás, könnyebb vajúdás, illetve kitolási szak), ha valaki egy függöny mögött ül, és az anyára hangolódik. Nem simogatja, nem masszírozza, nem biztatgatja, nem szolgálja ki, csak épp ott van.

Ma sokszor nem vagyunk ott. Fizikailag.

Ahogy a vásárlás, az olvasás, az ismerkedés, úgy gyakran a dúlai tevékenység egy része is virtuálisan zajlik. Nyilván nem a szüléskísérés persze, bár arra is volt már példa, hogy csak telefonbeszélgetések és sms-ek kapcsoltak össze a szülőpárral, mégis segített a „jelenlét”. De a felkészülés, az egymásra hangolódás, a tanácsadás egyre többször történik interneten keresztül. Elég csak arra gondolnunk, hány virtuális baba-mama klub, hány internetes tanácsadói portál működik… Ezek persze nem pótolhatják a személyes találkozásokat, hiszen egy bizalmi kapcsolat kialakulásához szinte elengedhetetlen, hogy valamelyest megismerjük egymást, de sokkal hatékonyabbá tehetik a kommunikációt a dúla és a leendő szülők közt, és az is gyakori, hogy csak néhány megnyugtató vagy bátorító szóra van szüksége a várandósnak, illetve az újdonsült anyának-apának.

A dúla...

- a szülő nő társa a várandósság időszakában, és - igénye szerint - vele marad a vajúdás és szülés teljes ideje alatt;

- megérti, hogy a várandósság idején megjelenő érzések - akár korábbi tapasztalatok nyomán, akár aktuális események hatására keletkeznek - hatással lehetnek a születő gyermek egészségére és kettejük kapcsolatára a fogantatástól élete végéig;

- tiszteletben tartja a vajúdó nő és családja intimitás iránti igényét;

- képzettsége és tapasztalata alapján felismeri a vajúdás folyamatát a test fiziológiai változásain, az arckifejezésen és a beszéden keresztül;

- ismeri a beszéd jelentőségét a szülés körüli megváltozott tudatállapotban, és képes arra, hogy a szülő nőre hangolódva támaszt és biztonságot nyújtson számára, kerüli az öncélú megszólalást;

- amikor a szülés folyamatának eseményeire reagál, bízik saját megérzéseiben, felkészíti önmagát arra, hogy képes legyen támaszt nyújtani, és elfogadni a történéseket, bármilyenek legyenek is azok;

- a dúlának nem feladata és nem is felelőssége a várandósság, szülés és gyermekágy orvosi szempontból történő figyelemmel kísérése, nem végez vizsgálatokat, nem lát el klinikai feladatokat, nem hoz az anya helyett döntéseket, de segít a döntéshez szükséges információk megszerzésében;

- tudja, hogy a szülés az élet kulcsfontosságú, örömteli eseménye, amely hatással van a nő és gyermeke egész életére;

- felismeri, hogy a tudat, test és lélek egyesülése sokkal pozitívabb szülési tapasztalatot eredményezhet;

- szívét megnyitja az együttérzés felé, és törekszik arra, hogy a különböző kultúrákhoz, közösségekhez tartozó, sajátjától távolabb álló értékrendet követő nők közül egyre többet és többfélét tudjon elfogadni és támogatni;

- felismeri, hogy annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsen saját családjával kapcsolatos felelősségvállalása és azok között, akiket szolgál, kliensei számának határt kell szabnia;

- tudja, hogy szerepe a szülői környezet szociális rendszerének támogatása;

- tudja, hogy az anyatej nyújtja az újszülött számára az optimális táplálékot, és ezért mindenkor a szoptatást támogatja.

(Átvéve a www.module.hu-ról)

Bevezető

Van már egy blogom, amit bő egy éve írok, de mostanra megérett bennem, hogy kell egy másik.
A címe magáért beszél.
Jó pár dolgot tanultam, ennél is többfélét csináltam, egy részét jó pénzért, nagyobb részét önkéntesként. Most a második gyermekemmel vagyok itthon, és egyre jobban körvonalazódik bennem, hogy nem szeretnék többé "muszájból" dolgozni, inkább olyasmivel foglalkoznék hivatásszerűen, ami jobban is megy, és nagyobb segítség is mások számára. Egyszóval ezentúl a(z egyik) hobbim lesz a(z egyik) foglalkozásom. (És ha minden jól megy, idővel a másik hobbim meg a másik foglalkozásom.)
2003 őszén jelentkeztem egy dúlaképzőre, amikor beláttam, hogy a lányom születése óta eltelt két évben mit sem csillapodott bennem az érdeklődés a szüléstörténetek iránt. 2004-ben lettem dúla - tavaly április óta pedig a MODULE elnökségi tagja, és egyben titkára is.
Bízom benne, hogy ezt a blogot nem egyedül írom majd: a terveim szerint helyet kapnak benne cikkek, publikációk (vagy azok kivonatai), szüléstörténetek, illetve dúlatársaim élményei, gondolatai, valamint az egyesület aktuális programjai is.
Igyekszem úgy szerkeszteni mindezt, hogy várandósok, édesanyák, illetve szülés körüli segítők számára egyaránt hasznos lehessen.